A Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár szervezésében induló – „A képviselő másik arca” című – programsorozat 1. előadója nagyszámú érdeklődőt vonzott. Február 3-án, kedden 17 órakor zsúfolásig megtelt a Művelődési Központ (volt Tiszti klub) nagyterme, ahol városunk polgármestere – Dr. Bálint József – mutatkozott be. A résztvevőket Dr. Magóné Tóth Gyöngyi köszöntötte, majd Dr. Bálint […]
Béla Fridrik bejegyzései
Rendkívüli időjárás közepette is Egészségnap
A hajnalban elkezdődött ónos szitálás, a jeges útfelület Dunaszentbenedeken is nagymértékben megnehezítette a közlekedést, de a február 6-án-án, pénteken a Faluházban tartott Egészségnap résztvevői a folyamatosan hulló hódara ellenére részt vettek a település életében fontos eseményen. A rendezvényt Vargyas Mihály polgármester és dr. Zolyomi Szilárd, a projekt szakmai vezetője nyitotta meg, majd a helyi iskolásokból […]
Vállalkozói Fórum Dunaszentbenedeken
A Bács-Kiskun Megyei kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete, a rendezvénynek helyet adó Dunaszentbenedek Község Önkormányzata, a Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szervezésében tartottak Vállalkozói Fórumot február 5-én a dunaszentbenedeki Faluházban. A tavasz közeledtével a 2015. évet tervező gazdák hasznos információkhoz jutottak egyebek mellett a foglalkozatást segítő támogatásokról, az agrárium aktuális kérdéseiről, […]
Városgazda a lakosság szolgálatában
A Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft. keretein belül hosszú szüneteltetés után, 2015. február elejétől újra indult a régen már jól bevált, és a lakosság körében hiányolt, városgazda szolgálat. Az ezzel járó feladatok ellátásának az utóbbi években nem volt egy adott felelőse, ami nagyon hiányzott – nyilatkozta lakossági véleményre utalva Loibl László, a városgazdát foglalkoztató […]
Kreatív gyerekek, egészségtudatos felnőttek Homokmégyen
Homokmégyen, január 30-án, pénteken a Művelődési Házban tartották a múlt év májusában indult Egészségnapok programsorozat idei második Egészségnapját. A járási valamennyi településén 2015-ben is ismétlődő Egészségnapok új eleme…
Látogatási tilalom a Kalocsai Szent Kereszt Kórházban
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kalocsai Szent Kereszt Kórházban Dr. Svébis Mihály Főigazgató Úr 2015. február 03-a 00 órától a kórház egész területére, meghatározatlan időre LÁTOGATÁSI TILALMAT rendelt el a megyénket is elérő influenza járvány miatt. Ez alól az alábbi két esetben tudunk kivételt tenni: 1./ Súlyos állapotú beteget az osztályvezető orvos, vagy a kezelő orvos […]
6.12. Szerződés nélküli vételezés
Tisztelt Partnerünk! Az utóbbi időszakban, több esetben problémát okozott önkormányzatok esetében is, hogy ingatlan adás-vételi szerződés megkötése esetén az eladó megszüntette szerződését az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft.-vel (a fogyasztásmérő tulajdonosával) azonban az ingatlan új tulajdonosa nem kezdeményezte szerződés megkötését az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Üzletszabályzatában számára biztosított 30 napon belül, ezért az EDF […]
Foglalkoztatás bővítése a kalocsai kórházban
A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza vezetése a TÁMOP-6.2.4.A-11/1-2012-0018 kódszámú, „Foglalkoztatás bővítése a Kalocsai kórházban” című, projekt keretében 50 millió forintot nyert az egészségügyi humánerőforrás itthon-és az ágazatban tartása, a hiányszakmák, hiányterületek felé történő orientáció céljára. A 2012. szeptember 1-jén kezdődő és 2014. december 31-ig tartó, az Európai Unió Európai Szociális Alap támogatásával, […]
Holokauszt emléknap
„Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. – Így végzed hát te is, – súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. – Der springt noch auf, – hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen.” Radnóti Miklóstól idéztem ma január 27-én a Holokauszt nemzetközi világnapján. Radnóti […]
Megalakult a Paks-Kalocsa Duna-Hídért Egyesület
Január 27-én a kalocsai városháza dísztermében tartotta alakuló közgyűlését a Kalocsa-Paks Duna-Hídért Egyesület, amelynek dokumentumai, ha a híd megépül, minden bizonnyal kortörténeti, helytörténeti jelentőségűek lesznek. Az alakuló közgyűlésen az érintett Tolna és Bács-Kiskun megyei települések polgármesterei mellett a megyei kereskedelmi és iparkamara, a térség nagyobb gazdasági társaságainak vezetői és magánszemélyek is részt vettek. Az alapvetően […]