Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától, Backi Petrovac szerbiai településtől egy közös, kulturális-turisztikai célú pályázat benyújtására. Backi Petrovac (Petrőc) vajdasági település képviselőivel a kalocsai delegáció 2018 májusában találkozott Kirchheim unter Teck-ben, a „Wir leben Europa” nemzetközi testvérvárosi program keretein belül. A vajdasági település lakosságának nagy része szlovák nemzetiségű, a kirchheimi […]
Önkormányzat
Augusztus 20. – az összetartozás ünnepe
Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából ünnepséget tartott az Országzászló emlékműnél. A Kecskeméti Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis díszőrsége felvonulása után Lakatosné Jambrik Ibolya Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem című versét mondta el. Az ünneplő közönséggel dr. Bálint József, Kalocsa polgármestere osztotta meg gondolatait (mint mondta, […]
Átadták a városi kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából
A képviselő-testület augusztus 20-án ünnepi testületi ülést tartott, ahol átadták a városi kitüntető díjakat. Dr. Bálint József polgármester köszöntő szavai után a Kalocsa Kamarakórus adott rövid műsort, majd dr. Kiss Csaba jegyző ismertette a testületi határozatokat a díjazottakról. Kalocsa város képviselő-testülete 2019-ben: Kalocsa Városért – Csáky Imre Díj-at adományozott Török Gusztáv Andor részére Kalocsa város […]
Ügyfélfogadási szünnap
A Kalocsai Polgármesteri Hivatal értesíti ügyfeleit, hogy augusztus 10-én, szombaton NEM LESZ ÜGYFÉLFOGADÁS, a Városháza zárva lesz. Szíves megértésüket kérik.
Önkormányzati választás 2019 – A jelöltállításhoz szükséges ajánlások száma
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉTŐL 6300-Kalocsa, Szent István király út.35 Tel.: 78-601-301 , fax.: 78-462-375, email:jegyzo@kalocsa.hu H/2716/2019 Tárgy: a 2019. évi önkormányzati választásokon a jelöltállításhoz szükséges ajánlások számának megállapítása HATÁROZAT A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban:Ve.) 307/E. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról […]
Fagondozás miatt útlezárás
A Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy augusztus 8-án csütörtökön reggel 7 órától fagondozási munkálatok miatt a Börtön-köz (Grősz József u.) lezárásra kerül. Előreláthatólag a munkálatok 12 órára befejeződnek. A lakosság türelmét és megértését kérik.
További húsz évre kaptak ingyenes használatot
Több mint negyedszázada működik tenisz egyesület Kalocsán. A tagok a városi sporttelepen az önkormányzat egyetértésével, de saját beruházásban építették fel a klubházukat és alakítottak ki négy teniszpályát, melyek becsült értéke 30 és 40 millió forint körüli. A közel ötven fős tagsággal működő sportegyesület most kérte annak szerződésbeni rendezését Kalocsa Város Önkormányzatától, hogy a korábban és […]
A város gazdálkodása stabil, a félévi mérleg közel hetvenmilliós plusszal zárt
A városban bizonyos köröktől gyakran, az utóbbi egy évben rendszeressé válva azt hallani, hogy nem jó irányba mennek a város dolgai. Így, a város féléves mérlegének kézbe vételekor szeretnék néhány adatot megosztani a nyilvánossággal. A száraz tények: az önkormányzat és intézményei 2019. június 30-i fordulónappal vett költségvetési maradványa, úgymond a könyvelésben jelentkező plusz 2 milliárd […]
Vegyszeres gyommentesítés
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy 2019. július 25. és 2019. július 28. napja közötti időszakban, a Kalocsa város közigazgatási területén lévő kerékpárutak mentén, azok mindkét oldalán 20 cm-es sávszélességben vegyszeres gyommentesítésre kerül sor. A megjelölt helyeken, a fenti időpontban és azt követő 2 napban az állatok legeltetése, valamint 2019.08.05. napjáig az ott termelt fű takarmányozásra […]
Többletforrás biztosítása az „Iparterület fejlesztése Kalocsán” pályázathoz
A TOP-1.1.1-15 kódszámmal 2016. május 26-án pályázatot nyújtott be az önkormányzat „Iparterület fejlesztése Kalocsán” címmel az akkor még a Magyar Állam tulajdonában, a Honvédelmi Minisztériumi vagyonkezelésben lévő ingatlanra, mely 2018. május 25-én került önkormányzati tulajdonba. Ekkor nyílt csak lehetőség a területre külön engedélyeztetési eljárás nélkül – korlátlanul – belépni és további felméréseket, vizsgálatokat elvégez(tet)ni, majd […]