2012-ben városunk a DAOP-5.2.1./A-11 kódszámú „Belvízvédelmi rendszerek fejlesztése” nevet viselő fejlesztési pályázatán pozitív elbírálásban részesült, így Kalocsa Város Ön-kormányzata 280/2012. számú határozatában döntött a beruházás helyszíneit és a projekt költségeit illetően. A városi temető mögötti Kökény utca is szerepelt a meghatározott utcák listáján, viszont a 2014. évi közbeszerzési eljárás során mutatkozott költségvetési hiány miatt törölték […]
Hírek
Az idei tanév II. félévében szervezik a kalocsai diákok erdélyi kirándulását
Diákjaink erdélyi tanulmányi útját már évek óta a „Határtalanul” pályázat keretében szervezi a KLIK Kalocsai Tankerülete és Kalocsa Város Önkormányzata. E pályázat a tanulók kirándulásának szállás- és útiköltségére adható be. A pályázatot minden évben az általános iskolák főigazgatója, igazgatója írja, és a tankerület nyújtja be az Emberi Erőforrások Minisztériumának Támogatáskezelőjéhez. Általában már tavasszal kiírják az […]
Kalocsai Kultúra Mecénás-díjak átadása Kalocsán
Augusztus 21-én délután, a Szent István Napok királyi hódolatának utolsó elemeként átadták a Kalocsai Kultúra Mecénás díjait a város sétálóutcájában. A Mecénás díjat idén februárban alapította a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár. Azok részesülhetnek a díj arany, ezüst és bronz fokozatú kitüntetésében, akik anyagi támogatással vagy segítő munkájukkal legtöbbet tesznek a város kulturális rendezvényeinek lebonyolításáért, […]
Városunkban elhelyezett térfigyelő és rendszerfelismerő kamerák
DAOP-5.1.2/A-09-2f-2011-0002 „Kalocsa, mint kistérségi székhely integrált fejlesztése” pályázat keretében elhelyezett kamerák 1.) Városháza (1 hrsz.) Eszköz: fix infra kamera (az épület Szent István király úti és Városház utcai sarkán található, a Sétáló utca bejáratát figyeli) 2.) Búzapiac tér (73/2 hrsz.) Eszköz: forgatható térfigyelő kamera (360 fokban forgatható) 3.) Kubikus Park (3207 hrsz.) Eszköz: forgatható térfigyelő […]
Ünnepi beszéd: 2015. augusztus 20.
Tisztelt ünneplő kalocsaiak! Nem könnyű ünnepi beszédet írni és mondani, ha az ember el akarja kerülni az unalmas szófordulatokat, az unalomig ismert mondatokat, ha le akarja kötni hallgatóságát. Ezért úgy döntöttem, elmondom Önöknek, hogy nekem életem különböző szakaszaiban mit jelentett, s mit jelent ma augusztus 20-a. Kisgyermekként egyértelmű volt. Augusztus 20-án Szelídre mentünk. Ez volt […]
Kalocsa város kitüntető díjainak átadása
Augusztus 20.-án délelőtt 9 órakor a VII. Szent István Napok programsorozat részeként dr. Bálint József polgármester adta át városunk kitüntető díjait a Városháza dísztermében tartott ünnepségen. Kalocsa Képviselő-testületének határozata alapján 2015-ben tizenegy kitüntetés adományozására került sor. Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért – Dreisziger Ferenc Díjat kapott Keleti Sarolta tanár, intézményvezető-helyettes a több évtizedes kiváló tanári és […]
„Hagyományőrzés, történelmi nap és ízkavalkád“ – Kalocsa város programkínálata az állami ünnep idején
Három év szünet után idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Napok Kalocsán. Az 1000 éves érseki város három helyszínen várja az augusztus 20-i hosszú hétvégén Kalocsára látogatókat. A sétálóutca, a Negyvennyolcasok tere és a Kubikus park a színpadi programok mellett gyerekfoglalkoztatót, családi evezést a Vajas partján, kézműves vásárt, bor- és pálinkakóstolást kínál a […]
Bátyai úti híd felújítása
A Bátyai úti fahíd felújítására készül a város, mely a gyalogos és kerékpáros forgalom átkelését biztosítja a Sárközi I. -, köznyelven Vajas csatorna felett. Az 1990-es évek végén acélszerkezetre épült fahíd faszerkezete az időjárási viszonyok és a faanyag gombásodása miatt korrodálódott, így mielőbbi rekonstrukciója szükséges. Jelenleg a forgalomtechnikai terv készítése van folyamatban, a hatósági engedélyezés […]
Megnyílt a XXIII. Kalocsai Képzőművész Alkotótábor kiállítása
Tizenkét művész költözött idén a Hunyadi Kollégiumban tartott XXIII. Kalocsai Képzőművész Alkotótáborba. Az 1993-ban útjára indult, ma már hagyománynak számító művésztelep résztvevői minden évben az ország számos pontjáról érkeznek városunkba, hogy a képzőművészet eszközével újragondolhassák Kalocsa értékeit. A tábort ez évben is az ott készült alkotások kiállításának megnyitója zárta augusztus 9-én, vasárnap 11 órakor a […]
A Gyermekkönyvtár új helyre költözik augusztus hónapban!
2015. szeptember 1-jétől a Szent István király út 2-4. sz. II. emeletén (régi helyen) várjuk kedves olvasóinkat a szokásos nyitva tartási időben. Tamás László könyvtárigazgató