Ifjúsági programok

 Sárkányhajó Kupa

Az I. Sárkányhajó kupát 2011-ben szervezte meg a kalocsai Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat a Bajai Sárkányhajó Club támogatásával a Vajas belvárosi szakaszán. Az egyedülálló, ugyanakkor egyre népszerűbb sporteseményre minden évben a nyár első hetében kerül sor, melynek megrendezéséért a helyi ifjúsági önkormányzat felelős és ahol 21 fős csapatokban szinte minden korosztály képviseltetheti magát.

Sárkányhajó Kupa 2012

Sárkányhajó Kupa 2012

Sportnap

A városi ifjúsági önkormányzat 2001 óta szervezi meg október első hétvégéjén a helyiek által „városi sportnapnak” nevezett rendezvényt, melynek lényege, hogy az adott évszámnak megfelelő percet sportol a közel 1500 aktív résztvevő. Évről évre több mint 10 sportágban mérheti össze a város lakossága erejét, amit a város számos különböző pontján tehet meg a két napos rendezvény alatt.

Sportnap 2012

Sportnap 2012

Továbbtanulási  Fórum

A GYIÖK profiljához hozzátartozik a tanácsadás, a továbbtanulással kapcsolatban felmerülő kérdések tisztázása. Ennek köszönhetően már több éve megrendezik a továbbtanulási fórumot, amely Kalocsa legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. A középiskolák elsősorban végzős tanulói első kézből származó hasznos, gyakorlati információkhoz juthatnak hozzá ezen a programon.

Fordított nap

Április elseje a bolondozás napja, nincs ez másként Kalocsán sem. A hosszú téli napok után az első városszerte pezsdítő iskolai program a GYIÖK fordított napja. E napon a polgármester cipel iskolatáskát, az ifjúsági képviselők viszik hátukon a várost és diákok oktatják a tanárokat. A legnagyszerűbb pedig az, hogy ilyenkor egyszerre mozdul meg a város összes oktatási intézménye!

Fordított Nap 2012 - Simon Zoltán alpolgármester, átadja Horváth Bálint diákpolgármestrenek reggel a város kulcsát

Fordított Nap 2012 – Simon Zoltán alpolgármester, átadja Horváth Bálint diákpolgármestrenek reggel a város kulcsát