Csütörtökön önkormányzati forrásból megújult épületben kezdi meg munkáját a Védőnői Szolgálat
-A közel öt hónapja megkötött szóbeli egyezséget követően a mai napon megszületett az írásbeli megállapodás Kalocsa Város Önkormányzata és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház között a Védőnői Szolgálat elhelyezéséről. Így március 20-án, csütörtöktől a városban szolgálatot teljesítő öt védőnő régi-új helyen, az önkormányzati forrásból szépen rendbe hozott Szent István király utca 19. szám alatti épületrészben fogadja a 0-7 éves korú gyermekeket, családtagjaikat és a terhes-gondozásra érkező hölgyeket – mondta dr. Bagó Zoltán polgármester a szolgálat elhelyezésére szolgáló helyiségek bejárásakor március 18-án, kedden tett látogatása alkalmával.
A polgármester a 240 négyzetméternyi épületrész – benne nyolc iroda, két mosdó, négy mellékhelyiség és közlekedő – a védőnőkkel közös bejárása közben kifejtette:
– Örülök, hogy saját forrásunkból elkészült a projekt, hiszen 2023. július 1-je óta ismét állami feladat a védőnői szolgálat működtetése. Amikor 2024. októberében polgármester lettem, az első megoldandó probléma a védőnői szolgálat elhelyezése volt, ugyanis a kórház nem tudta megoldani az elhelyezésüket. Akkor gyorsan, belső átszervezésekkel átcsoportosítottuk ennek az épületnek a felújításához szükséges összeget. Miután a védőnők ebben az épületben dolgoztak korábban, az ő választásuk is erre a központi fekvésű épületre esett.
Az elmúlt öt hónapban felújítottuk, kitataroztuk az egykori Gondnokság földszinti épületrészét, most pedig a gyakorlatban és jelképesen is a szolgálat használatába adjuk. Öröm látni, hogy a védőnők mennyire elégedetten veszik birtokba a Kalocsai Vagyonhasznosító Kft. átfogó munkájával korszerűsített helyiségeket, hiszen megtörtént a festés, az elavult világítás és a vizes blokk korszerűsítése.
Úgy gondolom, nagyon jelentős és üzenet értékű a kórház és az önkormányzat közötti megállapodás, hiszen 2023. július 1-től már nem önkormányzati, országszerte állami feladat a védőnői szolgálat működtetése. Ennek ellenére Kalocsa Város Önkormányzata elkötelezett a helyi egészségügyi szolgáltatások támogatásában, és amikor partnerek ebben, hagynak minket segíteni, akkor gyorsan és hatékonyan tudunk a városlakók, a kisgyermeket nevelő családok, szemünk fényei, a gyermekek érdekében segítő kezet nyújtani.
Fontos tudnivaló, hogy itt, a Szent István út 19. szám alatti épületben az általános védőnői szolgáltatás mellett az iskolai védőnők számára is biztosítunk helyiségeket. Március 20-án, csütörtöktől tehát már ezen a korábban is jól bevált szolgáltatási helyen várják a védőnők a kalocsai kisgyermekeket.
Az épületrész berendezése ezekben az órákban is folyamatban van, de látva az egyes elöregedett bútorokat, például a pelenkázót, egyéb berendezési tárgyakat, valljuk be, ezek nem éppen 21. századi körülmények. Ígéretet tettem arra, hogy az önkormányzat további segítséget nyújt, a város cége, a Vagyonhasznosító Kft. szükség szerint kijavítja, újra festi az egyes berendezési tárgyakat, illetve irodabútorokat, székeket adunk át a védőnők munkakörülményeinek javítása érdekében.
Felmerülhet a kérdés, mi vitt rá bennünket, hogy az állam mellé álljunk ebben a kérdésben?
Egyrészt a tisztesség, másrészt a tenni akarás. Önkormányzatunk elkötelezett az egészségügyi szolgáltatások mellett. Ez egy jól érzékelhető tendencia, hiszen az elmúlt hetekben hoztunk gyermekorvost, annak a bérét le akartuk finanszírozni a gyermekosztály megmaradása érdekében. Döntöttünk arról, hogy a mentőknek a munkakörülményeit komfortosabbá tesszük, ezért klímaberendezést szereltetünk fel a szolgálati helyiségükbe. Most aktuálisan ide tartozik, hogy nem csak a háziorvosi helyettesítést oldottuk meg, hanem a védőnői szolgálatnak is a méltóbb – azért még nem teljesen a legméltóbb – elhelyezését és munkakörülményeit saját forrásból biztosítjuk. Természetesen továbbra is számíthatnak ránk, hiszen értünk vannak, értünk dolgoznak. Ezt pedig valamennyi kalocsai lakos nevében köszönettel fogadom, fogadjuk, és azt ígérem, ehhez az áldozatos munkához a lehetőségeink határain belül a jövőben is mindig segítséget megadunk – mondta dr. Bagó Zoltán polgármester.
Szerző, fotók: Zsiga Ferenc