Önkormányzat

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT A VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA ÉS A POLGÁRŐRSÉG

A közbiztonság további erősítése, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása és a család-, gyermek- és ifjúságvédelem megerősítése – ez a célja annak az együttműködésnek, amely Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség között jött létre. A megállapodás értelmében a vármegye önkormányzata megalapította az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” elnevezésű díjat. A dokumentumot Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei […]

Tovább

TIZENEGY KÉPVISELŐBŐL NYOLC MEGSZAVAZTA KALOCSA IDEI 5,7 MILLIÁRDOS KÖLTSÉGVETÉSÉT

Miután Schmidt Rajmund képviselő igazoltan volt távol, a város 2025. évi költségvetése 8 igen szavazattal 3 nem szavazat ellenében, tehát meggyőző többséggel került elfogadásra. Kalocsa Város Képviselő-testületének február 27-én, csütörtökön megtartott ülésén a grémium tagjainak többsége, a jelenlévő 11 – ből 8 képviselő 5,7 milliárd forint főösszeggel elfogadta a Dr. Bagó Zoltán polgármester által beterjesztett […]

Tovább

MEGHÍVÓ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSRE

Meghívó a soron következő Képviselő-testületi ülésre, melyre 2025. február 27. 9 órakor kerül sor Kalocsa Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében. Várjuk az érdeklődő Lakosságot!  

Tovább

ELBIR TÁJÉKOZTATÓ

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya nevében fontos és hasznosítható megelőzési tanácsokat olvashatnak a következő plakáton. Kérjük a Tisztelt Város Lakókat, ha bűncselekmény áldozatai lettek, haladéktalanul jelentsék azt, kérjenek segítséget! Az áldozatsegítő vonal éjjel-nappal hívható a 06 80/225-225 számon.

Tovább

VALENTIN-NAPI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

Maratoni hosszúságúra nyúlt a február 14-i képviselő-testületi ülés. A délelőtt 9 órakor kezdődő, kilenc napirendi, plusz egy sürgősségi előterjesztést tartalmazó tárgyalás a délutánba is átnyúlt. Majdnem 15 óráig üléseztek a képviselők. Napirend előtt Rákóczi Péter, a Paks II projekt kommunikációs igazgatója prezentációjában mutatta be a 2023. december óta történteket az atomerőmű fejlesztés kapcsán, tájékoztatta a […]

Tovább

TÁJÉKOZTATÓ ÜZEMKÉPTELEN GÉPJÁRMŰVEK ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL

Tájékoztató Üzemképtelen Gépjárművek elszállításáról! Kalocsa Város Önkormányzat 14/2007. (IV. 27.) számú rendelet 16. §. valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 59. § (3) bekezdése szerint a GJH-860 Opel J96 Kombi 2025. február 17-én hatósági eljárást során elszállításra és tárolásra került a tulajdonos vagy az üzembentartó költségére és veszélyére. […]

Tovább

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

2025. február 14. 9 órai kezdettel Képviselő-testületi ülést tart a grémium a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, melyre várja az érdeklődőket. A napirendi pontokat a hivatkozásra kattintva olvashatják el. Meghívó 2025.02.14.

Tovább

ADATVÉDELMI VILÁGNAP JANUÁR 28.

1981. január 28. írták alá azt a nemzetközi egyezményt, mely az első számú jogilag kötelező érvényű lett az adatvédelem érdekében. Az Adatvédelmi Világnap célja a szervezetek, vállalkozások és egyének közötti párbeszéd elindítása. A mai napig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a visszaélések érdekében milyen módon gyűjtik és használják fel adatainkat  a csalók. A Bács-Kiskun Vármegye […]

Tovább

ÚJ GYERMEKORVOS ÉRKEZHET A KALOCSAI KÓRHÁZBA

január 24. péntek 9 óra kezdettel testületi ülésre készült a képviselő-testület, ahol napirend előtti felszólalásában dr. Bagó Zoltán polgármester két sürgősségi napirendi pont napirendre tűzését kérte. Az egyik előterjesztés értelmében megoldódni látszik a gyermekorvoshiány a kórházban. Első napirendi pontban a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló helyi rendelet módosítását tárgyalta meg a testület. Dr. Bagó […]

Tovább

MEGHÍVÓ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSRE

Tisztelt Lakosság! Dr. Bagó Zoltán polgármester ezúton hívja meg Önöket az idei első Képviselő-testületi ülésre, mely 2025. január 24-én délelőtt 9 órai kezdettel a Városháza Dísztermében tartandó.    

Tovább