Tisztelt Ünneplők!
Három évvel ezelőtt, az éppen induló COVID járvány idején az internet segítségével emlékeztünk, és csak kamera előtt mondhattam el ünnepi beszédemet. Köszönöm annak a több mint 600 embernek, aki megtisztelt azzal hogy végighallgatott, remélem sokan most is itt vannak közülük. Akkor arra a kérdésre kerestem a választ, mit üzenhet több mint 170 év távolából számunkra az 1848-as forradalom. Mi az a tanítás, amit magunkkal vihetünk életünk során a forradalom örökségeként? Ehhez segítségül hívtam ükapámat, Piukovics Antalt, akinek fényképét ma is elhoztam magammal. Akkor a hit, következetesség, hazaszeretet voltak azok az elsődleges értékek, melyeket kiemeltem, hisz ezek ma is jelentőséggel bírnak számunkra.
Van-e még üzenete a forradalomnak? Tartogat-e számunkra útravalót? Úgy gondolom igen. A tegnapi napon autóvezetés közben a rádiót hallgattam, az adásban egy Batthyány leszármazottat kérdeztek, mi a forradalom öröksége számára. Elsőként az áldozatvállalást említette. Batthyány és még sokan az életüket adták a magyar szabadságért. Hol tudunk manapság áldozatot vállalni? Szerencsére jelenleg nem kívánja senki hogy életünket adjuk. De napjainkban is számos terület van, ahol a közösség érdekét, mások érdekeit a saját érdekünk elé helyezhetjük, és ezek lehetnek egészen apró dolgok is. Áldozatvállalás az is hogy itt vagyunk. Pihenhetnénk otthon, filmet nézhetnénk, a gyerekek játszhatnának. Mi mégis idejöttünk, mert fontosnak tartjuk a jelenlétet, az emlékezést, mint a saját érdekeinket. Áldozatvállalás az is, ha az utcán rosszul lévő idős embernek segítséget nyújtunk, vagy az úton beengedjük magunk elé a mellettünk régóta indexelő autós társunkat, vagy elmegyünk vért adni. Mindezekkel jobbá tesszük a világot, és jobbá válunk mi is.
Ükapám képét nézve ismét elgondolkodtam. A Piukovics név szláv eredetű, Antal felmenői között a Matkovics, Vukovics, Latinovics családnevek szerepelnek. Egyes források szerint horvát, mások szerint bunyevác nevek, nem magyarok. Mégis Piukovics Antal 17 éves korában fegyvert fogott a magyar szabadságért. Kisbirtokos nemesként talán nyugodtabb fiatalkort is el tudott volna képzelni magának, de a haza érdekében nem ezt tette. Fegyvert fogott, mint ahogy fegyvert fogtak a magyarok, itt élő osztrákok, németek, angolok, szerbek, horvátok vagy örmények is. A szabadság vágya egységbe tudta kovácsolni őket, és fenyegető veszélyt tudtak jelenteni egy hatalmas birodalom számára. Tudunk-e egységben gondolkodni, összefogni, összekovácsolódni a 21. században?
Orvosként ezt megtapasztaltam a COVID járvány idején. Legjobb tudásunk szerint mindent megtettünk, hogy a járvány minél kevesebb áldozatot szedjen, az egészségügyiek gyógyítottak, ápoltak, akik másképp nem tudtak segíteni betartották a higiénés utasításokat, és otthon maradtak. Összefogás, egy akarat nélkül sokkal rosszabb helyzetbe kerültünk volna.
A szomszédunkban háború dúl. Naponta ezrek jönnek át a határon. A magyarok az otthont vesztett embereket étellel itallal szállással, jó szóval várják. Gyógyszerrel, élelmiszer adományokkal segítjük nemcsak ott maradt magyar testvéreinket, de az ukránokat is. Vannak külföldi politikusok akik azt gondolják, ez nem segítség. Jézus egyik példabeszédében útonállók támadnak egy emberre, aki súlyosan megsérül. Egy szamaritánus férfi áll meg segíteni. Melyik a jobb megoldás? A kinyújtott, kérő kezet megfogni, megszorítani, vagy fegyvert rakni bele hogy bosszút álljon? Mindenki döntse el maga, melyik a helyes.
Magyarország egy része 150 évig török uralom alatt volt. A nemrég történt borzalmas földrengés után mégis magyarok tízezrei által adományozott segélyek indultak el a nincstelenné vált tömegek megsegítésére, és számos szakképzett mentőcsapatunk utazott a helyszínre túlélők után kutatni. Összefogtunk és adtunk amit tudtunk, együtt, szívből.
A forradalom tisztelete, ünneplése, az ősök tisztelete is. Talán sokan nem tudják, Petőfi prózát is alkotott. Szendrey Júlia hagyatékában találtak rá utolsó politikai tartalmú írására, melyet 1849. január 9-én írt. Ebben ezt olvashatjuk: Ki a múltba néz, a jövőbe lát, éppen úgy, mint látni a víz mélyében a magas eget”. Az a fa képes magasra nőni, mely a föld mélyébe tudja bocsátani gyökereit. Akkor stabilan áll, és ellenállhat a legnagyobb viharnak is. Ha tudjuk, ismerjük honnan jöttünk, kik az őseink, tudjuk milyen alapokra építhetünk. Talán sokan hallották hogy édesanyám olasz származású volt. Az olasz rokonsággal anyám halálakor teljesen megszűnt a kapcsolat, megtalálni őket mint tűt a szénakazalban, lehetetlennek bizonyult. Múlt héten azonban egy angol nyelvű emailt kaptam, melyben egy bizonyos Laura Rota keresi a magyar rokonságot. Édesapja 92 éves és a régmúlt időkről mesélve került elő a magyar kapcsolat. A rokonok vezetéknevét és városát a még élő nagybácsi tudta. A levél írója említi, hogy évtizedekkel ezelőtt találkozott egyikükkel akinek a neve Szabi volt. Megtaláltak. Mikor válaszoltam, azonnal felhívta édesapját aki örömében sírva fakadt. Azóta gyakran beszélünk, és fel tudtam venni a kapcsolatot a többiekkel is. Gazdagabbak lettünk mindnyájan, mert unokatestvérem kitartó volt és kereste a gyökereket. Ha őseinket tiszteljük, mi magunk leszünk többek.
Mit rejthet számunkra még a forradalom emlékezete? A hagyományt. Minden évben március 15-én kokárdát tűzünk ki, mely tárgy önmagában a forradalom. Hagyomány, a forradalom hagyománya. De vannak-e saját hagyományaink? Természetesen. Vannak családi hagyományok, ilyen lehet a dédapa által készített karácsonyi csengő mellyel a gyermekeket hívjuk évtizedek óta a feldíszített fához és az ajándékokhoz, vagy az hogy az olasz dédpapa által összegyűjtött figurákból rakjuk ki a betlehemet melyet Olaszországban a padláson találtam. Városi hagyományunk hogy a mai ünnepség után csapra ütik a hordót és kötetlenül ünnepelhetünk tovább. Néphagyomány hogy karácsonykor halászlevet eszünk, húsvétkor pedig tojást és sonkát, és húsvét hétfőn a férfiak locsolni mennek. Aztán vannak nemzeti hagyományok, a kokárda, vagy az hogy Magyarországnak a Himnusza mellett van egy Szózata is melynek ugyanolyan tisztelet jár. Természetesen ennél sokkal több hagyományunk van. Azzal hogy őrizzük ezeket, erősítjük magyarságunkat, erősítjük összetartozásunkat pártállástól vallástól és lakhelytől függetlenül.
Ami még eszembe jut ükapámra nézve a büszkeség. Büszke vagyok rá, hogy részt vett a szabadságharcban, de ugyanúgy büszke vagyok olasz felmenőimre. Örülök hogy szüleimet ide hozta a sors Kalocsára és itt élhetek. Akkor is ha néha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy elképzeltem.
Aki meghallgatta 2020-ban mondott beszédemet, talán emlékszik hogy adtam akkor házi feladatot is. Büszke lennék ha valaki teljesítette. Azt kértem, hogy beszéljenek a nagyszülőkkel, dédszülőkkel, próbáljanak emlékezni, ki volt az aki a családi ősök közül részt vett az 1848-as szabadságharcban, hiszen minden családban kell hogy legyen ilyen. Kértem hogy a nevét ezeknek az ősöknek jegyezzék meg és büszkén adják tovább gyermekeiknek. Most is szeretnék adni otthonra munkát. Ha hazamennek, vegyék elő azokat a fényképalbumokat, melyekben megfakult, évtizedekkel ezelőtti, vagy akár száz éves fotók is lapulhatnak. Hideg az idő, az otthon melegében talán hasznos időtöltés lesz. Nézzék át figyelmesen, és próbálják kideríteni kik vannak rajta és jegyezzék fel nevüket, ne menjen feledésbe. Ha megteszik, őseink, rokonaink emlékükben tovább élnek, nemcsak fényképen, hanem a szívünkben is.
Áldozatvállalás, összefogás, az ősök és a hagyományok tisztelete. Mindezek segítenek abban hogy megőrizzük magyarságunkat, és büszkén tekintsünk a jövőbe. Jamie Lee Curtis a napokban vette át az Oscar díjat. “Apám Magyarországról jött. Büszke vagyok magyar őseimre” – állt ki az egész világ elé. Megvallom, nagyon jól esett.
Legyünk hát mi is büszkék őseinkre, magyarságukra kalocsai mivoltunkra.
Ha ezt tesszük jöhet COVID, gazdasági válság, infláció, háborús helyzet mi itt leszünk. Petőfi szavaival élve:
“ Föl hát nemzetem, minden erejével karodnak és lelkednek, melyet eddig nagyobb veszedelmek sem tudtak megtörni!
Köszönöm hogy meghallgattak.
Dr. Körmendy Szabolcs önkormányzati képviselő