KALOCSAI HÍMZÉS TÖRTÉNETE
A kalocsai hímzések alakulási folyamata az 1860-as évektől kezdődően nyomon követhető. Az ezt megelőző időszakban a polgári háztartásokban, a polgárasszonyok viseletében népszerűvé vált lyukhímzés iránti igényt egy Kalocsára költözött előnyomda elégítette ki. A bérmunkában hímző parasztasszonyoknak megtetszettek az ütőfák egyes motívumai. Anyagi erőforrás hiányában kézzel másolták le maguknak az alsólepedők, a vánkuscihák, az ingvállak és az alsó fehérneműek mintáit. Az előrajzoló íróasszonyok lila tintába mártott tollal, rögtönözve írták e mintákat a vásznakra. Gyakran a korabeli asztalosok feleségei vagy lányai közül kerültek ki, akik a kékre festett bútorokat virágmotívumokkal díszítették, így kellő tapasztalatra tettek szert a népművészeti motívumok rajzolásának terén. A bútorfestés, a pingálás és a hímzés története összefonódott, motívumaik és színeik kölcsönösen hatottak egymásra.
A 19. század utolsó két évtizedének generációja új öltési technikát alkalmazva alapjaiban változtatta meg a kalocsai hímzést. A lyukvarrás mellett terjedő töltöttvarrás új motívumvilágot hívott életre, megjelentek a virágok. A koszorúk virágsorait, az abroszok és jegykendők sarkainak kicsiny csokrait száröltéssel fogták össze. A takácsszőttes háttérbe szorult, a viseleti darabokat kizárólag gyári vászonfélékre hímezték.
Kalocsa művészkedő parasztságának korai díszítéseit az egyszerűség jellemezte. A fehér pamuttal varrt singlölések harcsás, szíves, szívamagos, szőlőfejes, vízfolásos motívumai ritmikus rendben sorakoztak. A korai kalocsai hímzések piros, kék, fekete kicsiny virágai eleinte az előző korszak ritmikája szerint alkottak koszorút, majd laza füzérekké rendeződve igazi koszorúvá váltak. A XX. század elején tovább gyarapodott a színek és a motívumok száma, lényegesen növekedett a virágok mérete. A házi módszerekkel színezett fonalak érdekes színvilágot hagyományoztak az utókorra. A harmadik generáció asszonyai körében látványosan elkülönült a fiatalabb és az idősebb korosztály viselete. Ez utóbbiak kizárólag a kék, a lila és a zöld színeket ölthették föl.
Az I. világháborút követő társadalmi változások a kalocsai népművészetet sem hagyták érintetlenül. A negyedik generáció asszonyai és leányai a végletekig feszítették elődeik örökségét. Az 1920-as évek közepétől tobzódtak a színek a kalocsai hímzéseken. Virágaik 32 féle színben virultak. A nagyatádi cérnagyár színtartó fonalai állandósították, megkötötték azok színét. A hatalmas csokrokkal beborították a rendelkezésre álló felület egészét. Az íróasszonyok fantáziája a virágok kimeríthetetlen tárházát álmodta meg. A lányok és az asszonyok szerették a szépet. Ünepön délutános ruháik virágözönbe öltöztették a szállások utcáit a vasárnapokon és az ünnepnapokon. E drága ruhákat – ellentétben a XIX. századi szegény leányok és asszonyok hímzett viseletével – már csak a módosabb gazdák voltak képesek előállítani. Egy-egy gazdag leány akár 99 öltözéket is kaphatott a lёtövős humiba. A szegény családok hímzett ruha nélkül házasították ki leányaikat.
Az 1950-es évek közepén az ötödik generáció kezdte meg viseletének kialakítását, mely folyamat a paraszttársadalom szétverésével megrekedt. Konzerválódott a kalocsai parasztok negyedik generációjának cifra kalocsai hímzése. Vitathatatlan, hogy ez a XXI. századi város világszerte ismert, tárgyiasult mi-tudata.
Bemutató kisfilm a kalocsai hagyományőrző népművészetről: