A 19. század első felében az előző század végére kialakult gazdasági viszonyok nem sokban változtak. Néhány nagy elemi csapás következtében a város településszerkezetében jelentős változások történtek.
A 19. század első felében az előző század végére kialakult gazdasági viszonyok nem sokban változtak. Néhány nagy elemi csapás (1799-ben, 1830-ban, 1838-ban, 1846-ban és 1847-ben árvíz, 1810-ben, 1814-ben és 1828-ban tűzvész) következtében a város településszerkezetében jelentős változások történtek. Rendezték a Burgundia városrész (ma Rákóczi utca és Damjanich utca környéke) sűrűn és rendezetlenül beépített telkeit. A jelentkező lakótelek-hiány felszámolására az 1820-as évek végén megkezdődött az Eperföld felparcellázása és egy újabb városrész kialakulása. A gyakori árvizek miatt az 1820-as évek közepén megerősítették a dunai töltéseket, majd a harmincas évek végén megkezdték az árvizek kialakulásában nagy szerepet játszó folyamkanyarulatok átvágását. (1839-ben az imsósi és várszegi, 1846 és 1852 között a bogyiszlói, az 1850-es években a galgócnyaki átvágás.) A folyókanyarulatok átvágása következtében Kalocsa környékén a Duna több mint 70 km-rel rövidebb lett, ami jelentősen meggyorsította az árvizek levonulását. 1834-ben egy újabb gazdasági egység, a főkáptalani uradalom jött létre az érseki birtokokból kihasított területeken az érseki birtokból. A Helytartótanács rendelkezése értelmében Kecel, Császártöltés, Dusnok, Lak (Géderlak), Uszód, Szentbenedek (Dunaszentbenedek) községeket, Ács, Banyasziget, Csala, Orosz, Ökördi, pusztákat, továbbá Akasztó, Kiskőrös, Mikla, Ordas és Tetétlen (Dunatetétlen) tizedeit is megkapta a kalocsai főkáptalan. A rendelkezés második pontja kimondta, hogy Kalocsán arra alkalmas helyen az érsekség 21 hold földet biztosítson kertek és magtárak céljára A főkáptalani uradalom az érsekuradalmi központ mellett, nagyjából a mai Kunszt József u. – Martinovics u – Kossuth Lajos u. – zárda által bezárt területen. A leirat rendelkezett a káptalani uradalom felszerelésének biztosításáról is. Az 1840-es években Kalocsa környékén a parasztgazdaságokban a piaci helyzet, a közlekedési és szállítási viszonyok miatt vegyes termelés (gabona, zöldség, gyümölcs) alakult ki. 1843-ban megindult a Dunán a rendszeres gőzhajóforgalom. Kalocsa dunai kikötőjét Foktő-Barákán nyitották meg.
Fotó: Kalocsa beépített területe az 1820-30-as években (Kalocsai Főszékesegyházi Levéltár VIII.2.a. No.155.)
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nagy viharai elkerülték Kalocsát. A város hol magyar, hol osztrák uralom alatt állt. A viszonylagos nyugalom ellenére néhány jelentős esemény is történt. Március 22-én a városi tanács kihirdette az úrbéri szolgáltatások eltörlését. A tavasz folyamán körülbelül 300 fővel megalakult a kalocsai nemzetőrség, amely részt vett a szenttamási és a pákozdi csatában. Május 30-án a városi tanács elrendelte a pénzbeli hozzájárulást az országos nemzetőrség felállítása költségeihez. A június folyamán megtartott első népképviseleti országgyűlési választásokon a dunapataji választókerületben (Kalocsa a dunapataji választókerülethez tartozott) Szeles Lajos apostagi birtokost választották képviselőnek, akit a szabadságharc bukása után halálra ítéltek, de kegyelemből az ítéletet 15 évi várfogságra változtatták. A komáromi várbörtönben halt meg 1852-ben. A keceli választókerületben Nagy Ignác kalocsai földbirtokos, későbbi törvényszéki bíró lett képviselő. Nagy Ignác családi kúriája a mai Bem apó utcai szociális otthon helyén volt. A mai Hősök útja 1900 előtt Nagy Ignác nevét viselte. Július közepén 310 kalocsai nemzetőr indult Szenttamásra. Novemberben a nagyszeminárium 6 növendéke és két végzett papnövendék honvédnak állt be. Az 1849. januári rövid osztrák megszállás után, februárban megalakult a sárközi mozgó nemzetőrség, ami tulajdonképpen gerillacsapat volt. Dunapataj környékén 3 ezer, Kalocsán pedig ezer felfegyverkezett környékbeli gyűlt össze. Február 11-én Kalocsán népgyűlést tartottak a sárközi mozgó nemzetőrség szervezése érdekében. A szervezésben Ács Károly, a Solti Járási Választmány igazgatási bizottmányának elnöke járt az élen. A hónap végén a sárközi mozgó nemzetőrség Foktőnél három ágyújuk 28 lövésével visszafordulásra kényszerített egy Bajára tartó császári hajót. Júniusban a kalocsai Honvédelmi Bizottmány katonai kórházat létesített a gimnáziumban. Igazgatójává Raffay Nep. János piarista tanárt, a gimnázium igazgatóját nevezték ki. A kórházban a szabadságharc 150-200 sebesültjét ápolták. A sebesültek között egyaránt voltak magyar és osztrák katonák. Az utolsó sebesültek az év végén hagyták el az ideiglenes hadikórházat. Június 21-én Sörös Imre érseki könyvtáros „néplázító” forradalmi prédikációt tartott a főszékesegyházban, amiért a szabadságharc bukása után 10 éves börtönbüntetésre ítélték. Július 25-én a császári csapatok végleg megszállták Kalocsát. A városra 20 ezer forint hadisarcot vetettek ki, amit Nádasdy Ferenc érsek (1845-1851) fizetett ki. A szabadságharc bukása után Kalocsa lett a Pest-Pilis-Solt vármegye három kormánybiztosságának egyik székhelye Pest és Kecskemét mellett. A kalocsai kormánybiztos Végh Ignác lett.
Fotó: Kalocsa második városházája a 1890-es évek végén. (Eredetileg városi nagyvendéglőnek épült. Korabeli képeslap. Asbóth M. gyűjt.)
A szellemi élet területén a meglévő intézmények bővítésére került sor. Nagyobbak lettek az iskolák, több tanerőt alkalmaztak. 1823-ban bővítették a nagyszeminárium épületét. 1827-ben negyedik tanító kezdte meg működését a városi elemi iskolában. Megszervezték az önálló fiú és önálló leány osztályokat. A városi tanács rendezte a szállási tanítók fizetését. Ugyanakkor a piarista gimnázium visszafejlődött. Az 1805-ben bevezetett második Ratio educationis után hat osztályos lett, majd 1851-ben az osztrák Entwurf magyarországi bevezetése 4 évfolyamos algimnáziummá minősítette a kalocsai piarista gimnáziumot. Megjelentek a szociális gondoskodás első jelei is. 1827-ben menhely létesült az öregek számára, 1849-ben Nádasdy Ferenc érsek (1845-1851) kórház alapítására hozott létre alapítványt. (A kórház 1868-ban nyílt meg.) 1845. december 7-én megalakult a kalocsai Olvasó Egylet, melynek vezetője Sörös Imre érseki könyvtáros lett. Az Olvasó Egyletet a szabadságharc bukása után a hatóságok betiltották. 1845-ben megnyílt a Komlókert, amely Kalocsa egyik legkedveltebb szórakozóhelye volt a 19. sz. második felében. Az idők folyamán vendéglő, fürdő és egyéb szórakozóhelyek működtek a Komlókertben.
Fotó: A zárda és a zárdatemplom épülete 1860-ban.(Ismeretlen szerző korabeli rajza. Asbóth M. gyűjt.)
A szabadságharc bukása után több csapás érte a várost. 1850. március 16-án tűzvész pusztított a városban, 124 ház porig égett. A tűzvész után „szépítő bizottság” alakult, amely felügyelte az újjáépítést és a városrendezést. A városrendezés során azokat a házakat, amelyek nem voltak egyvonalban, lebontották. A tűzvész után épült be a Kígyóson túli (Petőfi Sándor utcától keletre fekvő) városrész a már korábban parcellázott városi legelő egy részén. A tűzvészben elpusztultak a mai piac helyén állt házak is (a régi búzapiac a mai Piros Arany Szálloda és a Duna Áruház között volt). A tűzvész után a leégett házakat kisajátították és a kisajátított területtel megnagyobbították a piacot a Vajas partjáig. 1851 júniusában kolerajárvány tört ki Kalocsán. A járvány során 1.170 kolerás megbetegedés történt a városban, amelyből 531 halállal végződött. A járvány szeptemberben szűnt meg. A Bach-provizórium idején Bach belügyminiszter 1850. szeptember 13-i, a politikai hatóságok szervezetéről szóló rendelete 1851. január 1-i hatállyal közigazgatásilag Kalocsát a Pest-Pilis-Solt vármegye déli részéből kialakított új megye, Pest-Solt megyéhez csatolta. Az új megye székhelye, amely a Pest-Budai kerülethez tartozott, Kecskemét lett. Az új közigazgatási beosztást I. Ferenc József 1860. április 19-i rendelete megszüntette, és visszaállt az 1851 előtti közigazgatási beosztás. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás nyomán 1856-ban az érsekuradalom és a város megkötötte az úrbéri egyességet. A kalocsai polgárok megkapták az állam által kártalanított uradalomból a telki illetményt. A remanenciális földeket (maradványföldek, amit a jobbágyok használtak, de jogilag az uradalom tulajdonában voltak) holdanként 15 forint 47 krajcárért, összesen 114.000 forintért váltathatták meg tízévi részletfizetéssel. A szőlődézsmáért öt év alatt törlesztendő 15.800 forintot kellett fizetni. A város által kizárólagosan használt közlegelőből az uradalom 4.500 holdat kapott két tagban. Az úrbéri egyezség után Kalocsához a következő szállások, korabeli szóhasználattal, puszták tartoztak: Alsómégy, Alsóerek, Bakod, Berke, Böd, Drágszél, Felsőerek, Gombolyag, Gyarmat, Halom, Hillye, Homokmégy, Kákonyiszállás, Keserűtelek, Kis-Csertő, Kis-Ülés, Kistény, Mácsaiszállás, Malomszeg, Nagynána, Negyven, Öreg-Csertő, Öregtény, Résztelek, Szakmár, Szalmahíd, Szűcsökkaszálója, Telek, Vörösszállás.
Fotó: Az 1868-ban megnyílt a kórház a kálváriával és a kápolnával (Képeslap a 19. század végéről. Asbóth M. gyűjt.)
1860-ban visszaállt a Bach provizórium előtti közigazgatás visszaállítása után Kalocsa továbbra is a három részre osztott solti járás egyik részének, a solti középjárás (később kalocsai járás) székhelye maradt. Kalocsáról irányította a járást a járási főszolgabíró. A kiegyezést követően kialakultak Kalocsán azok a közhivatalok, hatóságok, amelyek kisebb-nagyobb módosításokkal működtek nagyjából a II. világháború végéig. A m. kir. adóhivatal 1867-ben alakult meg. Az 1871-ben megalakult kalocsai m. kir. törvényszék hatáskörébe a dunavecsei, a kalocsai és a kiskőrösi, később a kiskunhalasi járásbíróság tartozott. Ebben az évben alakult meg a kalocsai járásbíróság is. 1874-ben megszervezték a kalocsai közjegyzői hivatalt. Ezzel a főkáptalan hiteles helyi tevékenysége hivatalosan megszűnt, ez irányú tevékenységét a közjegyzői hivatal vette át. A községek helyzetét rendező 1871. évi XVIII. tc. alapján a mezővárosi rangját vesztett Kalocsa képviselőtestülete 1872. július 6-án kimondta Kalocsa nagyközséggé alakulását. Ezzel Kalocsa elveszítette az 1405-ben megkapott mezővárosi kiváltságait. Hasonló sorsra jutott a környék másik három mezővárosa: Dunapataj, Hajós és Solt is. Az újonnan alakult nagyközség első bírója Markó Ignác, jegyzője Nyitrai Ignác lett. A városi rang visszaszerzéséért folytatott próbálkozások csak 1921-ben jártak sikerrel, amikor a belügyminiszter rendezett tanácsú várossá nyilvánította Kalocsát.
Fotó: A Belvárosi elemi iskola és a jezsuita gimnázium (Korabeli képeslap az 1870-es évekből. Asbóth M. gyűjt.)
A század második felében kibontakozó kapitalista gazdasági fellendülés elkerülte Kalocsát. Ennek egyik oka volt, hogy a nagy vasútépítések elkerülték a várost, és így Kalocsa nem kapcsolódott be az ország gazdasági vérkeringésébe. A másik ok az érsekuradalom gazdasági túlsúlya volt. Az uradalomnak nem állt érdekében, hogy konkurens, tőkeerős gazdasági vállalkozások alakuljanak, amelyek elvonnák az olcsó munkaerőt, vagy piaci versenytársként lépnének fel. Kalocsán az ipart néhány malom és a céhes kisipar jelentette. A céhek megszűnése (1872) utáni ipari vállalkozások megmaradtak a kisipari keretek között. Az ipari fejlődést a tőkehiány is gátolta. A tőkehiány enyhítésére alakult két pénzintézet, a Kalocsai Takarékpénztár (1865) és a Sárközi Takarékpénztár (1873). A mezőgazdasági termelés biztonságát növelte az 1872-ben alakult Pestmegyei Sárközi Duna-védgát és Csatornázási Társulat, melynek feladata volt az Ordastól Érsekcsanádig húzódó Duna-töltés megóvása és a Kalocsai Sárköz belvizeinek elvezetése. A társulat megalakulását siettette az 1862-es nagy árvíz, amely nem csak a környéket, hanem a város nagy részét is elöntötte. Hasonló árvízi pusztítások elkerülésére 1862 és 1866 között megépült a város körül a körtöltés. 1882-ben a város bekapcsolódott az ország vasúti vérkeringésébe. Sajnos, a kalocsaiak reményeitől eltérően, Kiskőröstől csak egy kb.30 km hosszú szárnyvonallal csatlakozott a Budapest – Zimony fővonalhoz. Kalocsa vezetői azt szerették volna, hogy a fővonal a városon haladjon át. Az 1882-ben épített Kalocsa – Kiskőrös szárnyvonalon 2007. márc. 4-én megszűnt a személyforgalom. A kisipari szinten maradt kalocsai ipart képviselő iparosok a nyolcvanas évektől rendszeresen részt vettek az évente megrendezett országos ipari kiállításokon, ahol gyakran díjazták őket Jelentősebb ipari létesítmények csak a század végén, illetve a 20. század elején alakultak meg. 1893 őszén dr. Brandtner György főjegyző javaslatára megalakult a Kalocsai Gőztéglagyár Rt, melynek elnöke Kolecsányi Endre védgáttársulati igazgató, igazgatója dr. Brandtner György lett. A téglagyár építése már szeptember közepén megkezdődött a mai Vasút utca és a Negyveni út sarkán. A telep helyén az egykori Camionco telepe működött, a téglagyár egyik épülete még ma is áll. A téglagyár néhány évi működés után, 1900 tavaszán csődbe ment. A következő év júliusában Krigovszky János vaskereskedő megvásárolta a csődbe ment üzemet, és paprikamalommá alakította át. Az üzemet és a hozzá tartozó 12 kat. holdat árverésen vásárolta meg kikiáltási áron, 14 ezer koronáért. A paprikamalmot 1908-ban Kovács Antal megvásárolta és átépítésével megalapította a Margit Malmot. Nem sokáig működött ebben az üzemben a Margit Malom, Kovács Antal 1911-ben új malomépületet épített a Vajas túlsó partján, a búzapiac szomszédságában. 1897 októberében Modor Péter épület- és tűzifa kereskedő téglagyárat alapított a Foktői úton. A téglagyár a Kalocsai Gyermekotthon sporttelepének helyén volt. A téglagyár az 1940-es években szüntette be működését. Sok magyar város megelőzve Kalocsa villamosítása 1902-ben megkezdődött. Még 1901. március elején a Közgazdasági Bank Rt. és a képviselőtestület megkötötte a város közvilágításának kiépítésére és villanytelep felállítására vonatkozó szerződést, melyben a bank engedményesként a villanytelep megindulásától számított 60 évre megkapta a város elektromos ellátására vonatkozó koncessziót, amely átruházható, majd 1902. május 8-án megalakult a Kalocsai Villamossági Rt. A részvénytársaság kapta meg a Közgazdasági Bank által elnyert 60 éves áramszolgáltatási koncessziót. A részvénytársaság megvásárolta a péterkerti vendéglő épületét és területét az épülő villanytelep (villanygyár) számára, és a nyár folyamán megkezdődött a villanytelep építése (jelenleg a Fűszerpaprika Rt. telepének egyik épülete az egykori erőműépület). Greif József kalocsai vállalkozó építette a villanytelepet. Augusztusban kijelölték a Kalocsán felállítandó elektromos közvilágítási lámpák helyét. A Szent István utcában 3 ív- és 68 izzólámpát, a Tomori utcában 14, a Haynald (ma Hunyadi) utcában 16, a belváros többi utcáiban 27, a külvárosi utcákban 45, a vasút mentén 31 izzólámpát fognak elhelyezni. Tervek szerint az évente felállítandó 2-2 új lámpát a mellékutcákban fogják felállítani. Az elkészült villanytelepet. december 1-én helyezték üzembe A gép berendezés 2 db AEG gyártmányú 48 kW teljesítményű egyenáramú dinamó volt, amit 2 db Láng gyártmányú 91 LE teljesítményű compound kondenzációs gőzgép hajtott. Az elosztóhálózat 17 km hosszú háromvezetős (2×220 V egyenáram + földelt nullavezető) volt. A közvilágítás 101 db egészéjjeles, 101 db féléjjeles közvilágítási lámpából és 3 db 8 A-es ívlámpából állt. Az ipari felhasználók (villanymotorok hajtására) részére külön vezetéket építettek ki. Külön díjszabása volt a világítási és az ipari áramnak. Bagó Soós Gergely 1904-ben alapította meg hengermalmát, ami nem azonos a mai Miskei út elején lévő malomépülettel. Ez a malom volt Kalocsa első, nagyüzemi módszerekkel dolgozó malma. A malomalapító Bagó Soós Gergely utódai, a Bagó Soós testvérek megvásárolták a Miskei út elején lévő Tessényi-házat. A ház helyére épült az új malomépületet, amibe átköltöztették az édesapjuk által alapított hengermalmot. A malom eleinte gőzgéppel, majd benzinmotorral, végül nyersolajmotorral működött. 24 embert foglalkoztatott. Dr. Greguss Gyula, dr. Szántó Lajos és Deák Imre 1904 nyarán megalapította a Kalocsa-vidéki Földmívelők és Iparosok Egyesületét háziipari termékek gyártására. Két telepe volt az egyesületnek, a nagyobbik helyén ma az Opel kisebbik autószervize működik. Az egyesület munkásainak átlagos létszáma 100-200 fő között mozgott, télen elérte a 300 főt is, köztük 20-25 fő nő. Az ősz folyamán Tantos Ferenc kalocsai káplán a Szent István (ma Szent István király út) utcában rózsafüzér-készítő műhelyt alapított, amely bedolgozó rendszerben körülbelül 50 főt foglalkoztatott. A műhelyben egyéb háziipari tevékenység is folyt. Később a rózsafüzér gyártó üzem számára megvásárolták a Malom u. 5. számú házat, amelyben a Holmeyer-Malatin nyomda működött. Az épületet átépítették. Az átépített épületben működő üzem, amely egyéb kegytárgyak készítésével is foglalkozott, fenntartotta a bedolgozói rendszert, de a létszám 120 fölé emelkedett. Az üzem más tevékenységgel is foglalkozott. Alkalmazásában álltak fémmegmunkáló, textilfeldolgozó iparosok, ötvösök, nyomdászok, könyvkötők és fuvarosok. 1905-ben kezdte meg működését a Spitzer Testvérek Faárugyára a mai Damjanich utcában. 1911 decemberében Herrmann János kereskedő és Modor Kálmán építő- és tüzelőanyag kereskedő cementárugyárat alapítottak a mai Miskei úton. Üzemüket államosították, majd a telepet megkapta az EKA, a mai EMIKA és ott építették fel korszerű üzemüket. A felsorolt üzemeken kívül még számos ipari és szolgáltató jellegű vállalkozás alakult, de méretük nem haladta meg a néhány fővel dolgozó műhely méretét.
Fotó: Haynald Obszervatórium (Ismeretlen szerző rajza. Asbóth M. gyűjt.)
Lényegesen erőteljesebben fejlődött a város szellemi élete. Új lendületet vett a gimnázium fejlődése 1860-ban, amikor az iskola vezetését elvette a piaristáktól Kunszt József iskolaalapító érsek és a Kalocsára hívott jezsuitákra bízta. A négy osztályos algimnáziumot néhány év alatt nyolc osztályos főgimnáziummá fejlesztették. Tanárai között számos európai hírű tudós volt: Karl Braun, Fényi Gyula, Tóth Mike stb. Ez az időszak jelentette a gimnázium fénykorát. A város iskolarendszerének fejlesztése a század közepén összeforrt Kunszt József érsek (1854-1866) nevével. Kunszt érsek alapította 1856-ban a tanítóképző intézetet. Megreformálta a gimnáziumot. 1860-ban Kalocsára hívta az iskolanővéreket, akik zárdájukban kialakították a korabeli Magyarország nőnevelésének egyik legjelentősebb központját. Óvoda, elemi iskola, polgári iskola, óvónőképző, tanítónőképző és polgári iskolai tanítónőképző működött a zárdában. Kunszt József életművének méltó folytatója volt Haynald Lajos bíboros érsek (1867-1891), aki továbbfejlesztette az iskolákat. A gimnáziumban 1877-ben csillagvizsgáló obszervatóriumot alapított, ahol Fényi Gyula nemzetközileg is számottevő Nap-kutatásokat folytatott. A tanítóképzőben tanuló egyházmegyei tanítógyerekek kollégiumi ellátására 1897-ben felépült a Tanítók Háza. Fejlődött az alapfokú oktatás is. A belvárosi elemi iskola mellett új elemi iskola alakult 1866-ban Eperföldön, 1891-ben Újvárosban. Az ipartanonc iskola 1884-ben kezdte meg működését. Viszonylag késő, 1916-ban nyílt meg az állami polgári fiúiskola.
Fotó: A Sárközi Takarékpénztár (Képeslap a 19. század végéről. Asbóth M. gyűjt.)
A főként egyházi fenntartású iskolarendszer fejlődése mellett pezsgésnek indult a város civil szellemi élete is. Egymás után alakultak világi, túlnyomóan kulturális egyesületek: Kaszinó Egylet (1853), Kalocsai Tornaegylet (1866-1872), Jótékony Nőegylet (1867), Kalocsai Honvédegylet (1867), Polgári Olvasó Kör (1870), Önkéntes Tűzoltó Egylet (1872), Katolikus Legényegylet (1872), Kalocsavidéki Római Katolikus Tanítóegylet (1873), és a Katolikus Kör (1894). Megjelent a kalocsai sajtó is. Hang Ferenc kalocsai ügyvéd 1871-ben indította a rövid életű Kalocsai Lapokat, majd az egyház anyagi támogatásával 1878. április 1-én indult Kalocsa leghosszabb életű hetilapja, a Kalocsai Néplap, amely megszakítás nélkül jelent meg 1944. október közepéig. Az 1768-ban alapított első kalocsai nyomda 1817-ben megszűnt. Helyette a század második felében több nyomda is alakult. Pestről Kalocsára költözött Holmeyer Ferenc és Malatin Antal 1857-ben nyitották meg közös nyomdájukat. Üzletközösségük 1882-ig állt fenn. Holmeyer Ferencé maradt a közös nyomda, Malatin Antal pedig új nyomdát alapított. A sokoldalú vállalkozó, Jurcsó Antal 1898-ban) nyitotta meg nyomdáját, amelyet 1919-ben megvásárolt az Árpád Rt. A város ötödök nyomdájának alapítása már a 20. század elején történt. 1910. október elején alapította meg Szeidler Aladár és Moravcsik Győző nyomdájukat a mai Szent István király út 59. számú házban, amiben egykor a kenyérbolt működött. (Szeidler Aladár névmagyarosítás után a Bakonyi Aladár nevet vette fel. A nyomda Bakonyi Nyomda néven vált ismerté.)
Fotó: A törvényszék épülete (Képeslap az 1900-as évek elejéről. Asbóth M. gyűjt.)
Az 1880-as években megkezdődött a kalocsai szállások (az 1713-as kontraktus alapján az érsekuradalomtól bérelt földeken létrejött, kezdetben ideiglenes, majd állandó lakhelyként szolgáló települések) elszakadási folyamata. A szállásokat Kalocsáról kitelepültek népesítették be, akik formailag ugyan kalocsaiak voltak, de már szállásiaknak tekintették magukat. Fő foglalkozásuk a gabonatermesztés volt. Egyes kalocsai vezetők által támogatott elszakadási törekvéseik a század végére hivatalos különválássá vált. Az északi szállások Szakmár, a déliek Homokmégy központtal 1898. január 1-én önálló községekké váltak. A szállások elválásával alapvetően megváltoztak a kalocsai parasztság birtokviszonyai. A birtokos parasztok létszáma elenyésző lett, a kalocsai parasztságot a szegényparasztság és az agrárproletárság jelentette, akik az érsekuradalomban kaptak munkát vagy kubikos munkát vállaltak az ország számos területén.
Fotó: Érseki kastély a századfordulón (Korabeli képeslap. Asbóth M. gyűjt.)
A város infrastruktúrája eleinte lassan, majd a századforduló környékén valamivel gyorsabban fejlődött. Kalocsán már 1828-tól működött rendszeres postahely, de az önálló postahivatalt csak 1852-ben kapott a város. A postahivatalt 1887-ben szervezetileg egyesítették a távíróhivatallal, de továbbra is külön helyen működtek. A városi telefonközpontot 1908 decemberében állították fel. A postahivatalt és a többi távközlő szervezetet 1912 októberében az új városháza Tomori utcai szárnyának földszintjén helyezték el. Sokáig működtek ezen a helyen. Először 1991 májusában a telefonközpont, majd 1994 novemberében a postahivatal költözött új helyre. A városi és a városkörnyéki utak nagyon rossz állapotban voltak, csapadékos időjárás esetén szinte járhatatlanok voltak. A városi utcák szilárd burkolattal való ellátása a 19. század végén kezdődött. A törvényhatósági (települések közötti fontosabb) utak szilárd burkolattal való ellátása 1893-ban a kalocsai Kálvária (ma Kossuth Lajos) utca és a Szentháromság utca (ma Szent István király út) makadám burkolattal történt kiépítésével kezdődött, amit 1906-ban kockakő burkolatra cseréltek ki. A Szent István utca járdáinak első aszfaltozását 1898-ban végezték. 1902-04 között a Kalocsa – Dusnok, 1904-05 között a Kalocsa – Hajós, 1908-09 között a Kalocsa – Kiskőrös, 1909-10 között a Kalocsa – Meszes közötti utat látták el szilárd burkolattal. A többi Kalocsa környéki utat általában kavicsozással tették járhatóvá, szilárd burkolattal az 1930-as években látták el. A régi, faszerkezetű kalocsai és környékbeli hidak közül kilencet a 20. század első éveiben vasbeton-szerkezetű hidakká építették át. A századforduló után kezdték a város forgalmasabb útjait szilárd burkolattal ellátni, a kevésbé forgalmas utcákat kavicsozással javították. Az egészségtelen kalocsai ivóvíz pótlására a századforduló után több artézi kutat fúrtak a város területén.
/Az összefoglaló Asbóth Miklós helytörténész munkája./