Tisztelt ünneplő kalocsaiak!
Nem könnyű ünnepi beszédet írni és mondani, ha az ember el akarja kerülni az unalmas szófordulatokat, az unalomig ismert mondatokat, ha le akarja kötni hallgatóságát.
Ezért úgy döntöttem, elmondom Önöknek, hogy nekem életem különböző szakaszaiban mit jelentett, s mit jelent ma augusztus 20-a.
Kisgyermekként egyértelmű volt. Augusztus 20-án Szelídre mentünk. Ez volt a nyár utolsó napja. Azt mondták, ezután már elromlik az idő, jönnek a hűvösebb napok, kezdődik az iskola. Volt-és talán ma is van – ennek a napnak nyárbúcsúztató jellege.
Iskolásként már azt tanultam, hogy ez az alkotmány ünnepe. Így hívtuk akkoriban. Nem biztos, hogy tudtuk, mi az az alkotmány, de a napot így neveztük.
Aztán hívtuk még új kenyér ünnepének is. Eddigre mindenütt megtörtént az aratás. Júliusban még láttuk a kombájnokat a falu útjain, augusztusban már nem. Én még láttam házikenyeret sülni a kemencében, de igazából már inkább a falusi boltban vártuk a Kalocsáról érkező kenyeres autót. A kenyér nagyon fontos volt, nem véletlenül nevezték életnek.
A középiskolában és a főiskolán már az államalapítás ünnepéről és akkoriban még I. Istvánról tanultunk. A gimnáziumot is így hívták, amikor ott tanultam.
Aztán jött a rendszerváltás, I. Istvánból Szent István király lett, az ünnep jellege is megváltozott. Az alkotmány ünnepéről ma már egyáltalán nem beszélünk, visszatértünk Szent István alakjához.
De milyen is volt közelebbről az a király, aki ezer év múlva is példát tud adni? Ismerhetjük törvényeit, könyvek százai mutatják be életét és a kort, amelyben élt. Én azt ajánlom, hogy fiához, Imre herceghez írt intelmeire fordítsuk figyelmünket, amikor a szent király jellemét, uralkodásának lényegét akarjuk megragadni.
Ebben a néhány oldalas írásban annyi modern gondolat van, hogy azt jó szívvel ajánlhatjuk a XXI. század emberének figyelmébe is.
Nézzük mit írt István a főemberek és vitézek tiszteletéről: „senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen.”
Szent István hatalmas elszántsággal, ugyanakkor végtelen alázattal szolgálta nemzetét. Puritán jelleme, megrendíthetetlen hite vezette munkájában, mely nyomán alakja példaként állt a későbbi korok nemzedékei előtt s állhat előttünk most is. De vajon ott van e nagy királyunk eszmeisége mindannyiunk szívében? Hányan tekintjük valóban szolgálatnak a közért, a társadalomért vállalt munkát? Ott csengenek-e a fülekben István király intelmei? Az eltökélt uralkodó szavai, aki nem a tőle függetlenül zajló politikai eseményekre bízta a saját és országa sorsát, noha a keresztény Európában lett volna jelentkező bőven, aki úgymond szárnyai alá vette volna újonnan született hazánkat. István király tetteinek ereje éppen abban rejlett, hogy nélkülözött mindenfajta öncélúságot, sőt ellenkezőleg: biztonságot, hitet, jövőképet adott az országnak.
Ezek nagyon fontos gondolatok. Jó lenne, ha megvalósulnának. Kin múlik? Csakis rajtunk. Mi vagyunk a haza. Nekünk kell ebben az országban békésen együtt munkálkodni! Nekünk kell felülemelkedni ideológiai különbségeken, pártérdekeken, megosztottságon. Mert csak így haladhatunk előre! Mert csak így tehetjük jobbá ezt az országot, s ezt a kisvárost, Kalocsát is.
Sok évszázaddal később, nemzetünk sorsának egy nagy fordulópontján így fogalmazta ezt meg a legnagyobb magyar: Széchenyi István: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”
És erre a szemléletmódra van talán legnagyobb szükség a mai Magyarországon s még inkább Kalocsa városában is. Csakis így lehet hatékonyan, tiszta szívvel dolgozni családért, hazáért, városért, s csakis így lehet tiszta szívvel, őszintén együtt ünnepelni, méltón az elődökhöz, méltón Szent István királyunkhoz.
Mit jelent nekem ma, augusztus 20?
Mindent, ami ennyi év alatt beépült az életembe. A nyár befejeztét, az új kenyeret, a független magyar államot, Szent István alakját, Asztrik érseket, s ezt az 1000 éves kisvárost, Kalocsát, amelyet nagyon szeretek.
Úgy gondolom, nincs ebben különbség, Önöknek is ugyanezt jelenti.
Egy ünnep, amely összeköt minket. Egy kötelék, amely mutatja, hogy sokkal több bennünk ami közös, mint ami szétválaszt. Erősítsük ezt az érzést! Emlékezzünk rá a mindennapokban!
Kívánom minden kalocsainak, hogy ezen a hosszú hétvégén érezzék jól magukat, beszélgessenek egymással, próbálják megérteni a másikat, s ebből mentsenek el egy kicsit a mindennapok rohanó világába is.
Ez Szent István üzenete. Fogadjuk meg!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Magóné Tóth Gyöngyi)